Hogyan is teremtsünk kapcsolatot benső világunkkal, amely elmélyíti a kapcsolatunkat a bolygónk vizeivel?
A saját tapasztalataim alapján szeretném bevezetni az olvasót abba, hogyan mélyüljünk el a víz adta egészségben.
Még mindig rengeteg mindent nem értünk a vizek természetével kapcsolatban és nem használjuk úgy, hogy megbecsüléssel is tekintsünk rá.
A két ünnep között Gömörszőlősön jártunk egy neves magyar ökológus életmód táborában a férjemmel. Az évek alatt sokaktól tanulhattam az életmód témájával kapcsolatban, mivel oktatóként fontosnak tartom, hogy a mai világban egy szélesebb látókörrel rendelkezzünk. Nagyon szeretek folyamatosan új ismereteket szerezni és inspirálódni más emberektől. Ami számomra egy új ismeretet hozott, vagy most tudatosult igazán az a „Víznemesítés” volt.
Mit is jelent a „víznemesítés”?
Ez a folyamat segít kitárni az elménket, a testünket a víz csodálatos erejének, hogy minden egyes nap emlékeztessen, hogy a víz az élet forrása.
A megértéshez kezdjük az elején, hogy megértsük, miért is fontos ez.
Dr. Masaru Emoto japán kutató kutatásai és munkája alapján szeretném bemutatni a víznemesítés fontosságát. A kutató munkájával nemzetközi elismerést szerzett az emberi tudatosságban a víz molekuláris szerkezetére gyakorolt hatásáról szóló tanulmányaival és kísérleteivel. Emoto felismerte, hogy világunk különböző frekvenciájú rezgésekből áll.
A gondolataink, érzelmeink különböző rezgésekből állnak. Amit gondolunk és érzünk, szétterjed egy rezgési frekvencián, és hatást gyakorolhat az emberekre, közösségekre. Veled is előfordult már, hogy gondoltál valakire, akivel beszélni szerettél volna és nem sokkal utána az a valaki felhívott telefonon, vagy írt neked és tudtad, hogy ő az. Ő már akkor gondolt rád, a gondolataival teremtett energiahullám pedig eljutott hozzád, és te fogadtad ezt a hullámot. Vannak napok, amikor az emberek a Világbékéért imádkoznak, és azok az országok, akik részt vesznek ezekben az imádságokban, azt tapasztalják, hogy csökken az erőszak és bűncselekmény száma. Épp ezért fontos a jógában is a pozitív gondolatok ereje.
Dr. Masaru Emoto kutatásai arra irányultak, hogy ezek a gondolatok, hogyan befolyásolják a víz fizikai tulajdonságait. Azzal a feltételezéssel élt, hogy a víz molekulái képesek információt tárolni és továbbítani és ezek a molekulák az emberi tudatot is befolyásolhatják. Abban az esetben, hogy ha a vizet pozitív vagy negatív érzelmeknek, zenének, vagy írott szavaknak kitesszük, akkor megváltozik a víz molekulája. Dr. Emoto a kutatásai során komolyzenét játszott le üvegben lévő víznek és ezzel megváltoztatta a molekuláris szerkezetét. A zenehallgatás után ezeket a vizeket lefagyasztotta és a jéggé alakult vízmolekulák kristályszerkezetét egy mikroszkóp segítségével már vizsgálhatta.
Klasszikus zene által a vízmintákban szimmetrikus kristályos szerkezetek alakultak ki, más negatív zenék hatására a vízmintákban a kristályos szerkezet teljesen elmosódott, eltorzult.
Azt is megállapította, hogy a víz pozitív szándékokkal, imákkal, akár az OM hang lejátszásával, vagy komoly zenével, a víz jobb minőségét eredményezheti.
Hogyan is kezdjünk hozzá az otthoni vagy akár a munkahelyi víznemesítésnek?
Arra szeretnélek kérni, hogy egy üveg kancsóval, pohárral vagy kulaccsal dolgozz minden esetben, és ne használj műanyag palackot.
Akár a napi vízmennyiségedet is magad elé veheted.
Indíts el egy körülbelül 10 perc hosszúságú meditációs zenét, vagy egy vidám klasszikus zenét, amely jó érzéssel tölt el.
Ülj le, és fogd meg a kancsódat. Először csak figyeld a légzésedet és lassan csukd be a szemedet. Koncentrálj a vízre, akár képzeld el, hogy egy tóparton vagy, vagy lebegsz a víz tetején. Ezek a gondolatok kezdő meditálóknak is sokat szoktak segíteni. Miután pár légzéssel el tudtál lazulni, akkor kezdj el pozitív megerősítéseket mondani magadnak:
- Szeretettel befogadom mindazt, ami rám vár a mai nap folyamán.
- Elfogadással elengedem…
- Erősíts meg engem abban, hogy…
- Adj nekem békét, nyugalmat
- Segíts nekem, hogy odaadással, hittel éljek
- Töltsd meg szívemet, lelkemet és testemet hálával
- Bizalmat építek
- Bízok a belső hívásban
Ezeket, és ehhez hasonló pozitív megerősítéseket ismételj magadban, és érezd, hogy szinte eggyé válsz a vízzel. Mikor észreveszed, hogy a gondolataid máshol járnak, akkor csak figyelj újra a légzésedre és gondolatban térj vissza a vízbe. Érezd a tenyeredben a kancsó formáját, csak figyeld és folytasd a pozitív megerősítést, folytasd a pozitív gondolatok áramlását.
Amikor letelt a 10 perc utána a nap folyamán bármikor igyál ebből a vízből és remélem a gyakorlás után érezni fogod, hogy ez a víz sokkal finomabb, mint amit előtte ittál.
Ha úgy érzed ez még távol áll tőled, akkor írj papírra, pozitív megerősítő szavakat például, hogy hála, szeretet és tedd rá a kancsódra ezt a papírt. Hidd el ez is meg tudja változtatni a vízmolekulákat.
Az új évben, sokszor megfogadunk mindent is… aztán gyorsan leteszünk róla, mert sok változtatással jár, azt hisszük kivitelezhetetlen számunkra.
Számomra ez a rituálé teljesen beépíthető a reggeli készülődésembe és utána sokkal jobb kedvvel indulok dolgozni. Remélem kipróbálod a „víznemesítést” és érezni fogod a pozitív hozadékát. Amennyiben kérdésed lenne, vagy szeretnél részt venni vezetett víznemesítésen, vagy szívesen bevezetnéd a céges kultúrátokba, akkor nyugodtan keress meg és segítségetekre leszek, hogy elinduljatok ezen az úton.